A tudás talentumai

A régebbi időkben a karakterek számára összesen két talentum volt elérhető. A tapasztalat és a tudás. Ezek egészültek ki a dicsőség talentumával. A játék során a rendelkezésre álló talentumokat az “n” billentyű lenyomásával lehet elővarázsolni, vagy egyszerűen csak rá kell kattintani a könyv ikonra, amely a képernyő tetején helyezkedik el.




drakensang-talentumok

A középső ami a képen is látható a tudás talentum. A tudás nagyon nehezen szerezhető. Amikor olyan szörnyekkel harcolunk amelyek által tapasztalatot is szerzünk akkor néha kiszokott esni belőlük egy – egy tudáskönyv amit fel lehet csipegetni. Ez természetesen annyit ér mint halottnak a csók 🙂 Az első tudásszinteket 250 tudásegységenként lehet átlépni. Amíg el tudunk jutni a visszatérés képességéig addig 1250 ősrégi tudásra lesz szükségünk, azaz az 5. tudás szinten fogjuk tudni birtokolni ezt a képességet.

drakensang-visszateresA visszatérés egy olyan jó képesség, amely birtokában bármely területen is harcolunk ha vissza akarunk térni abba a legutolsó városba ahol épp voltunk akkor csupán rá kell kattintani erre a bizonyos visszatérés gombra. A tudásszintek átugrásához bizony pénzre is szükség van nemcsak a megszerzett tudásokra. Amíg 250 tudásegységenként tudunk előre lépni addig 5 darab ezüsttel tudjuk kiváltani. Azaz az 5. szintig való eljutásig 25 darab ezüstre lesz szükség és 1250 ősrégi tudásra.

kincsorzo-kobold-talentumAz 5. szinttől a 10. tudás szintig való eljutásig már egy szint átlépéséhez 500 darab tudásra lesz szükségünk és 50 darab ezüstre. Ez annyit jelent, hogy az 5. szinttől a 10. szintig 2 arany 50 ezüstre (tehát 250 db. ezüst) lesz szükség valamint összesen 2500 ősrégi tudásra. A 10. tudás talentum szinten már megkaphatjuk a kincsőrző kobold szolgáltatásainak igénybevételi lehetőségét is. Ez egy jó lehetőség mert kibővíti az eszköztárunkat alapesetben 10 hellyel. Ha az eszköztárunk által biztosított 21 bővítőhely nem elég akkor egy – két olyan tárgyat amely számunkra értékes de nem használunk rendszeresen, a kincsőrző kobold szolgáltatására bízhatjuk, amely hűségesen megőrzi a rá bízott értékeket. A kincsőrző kobold által biztosított bővítőhelyek fejleszthetők további bővítőhelyekkel, amelyeket különböző értékű andermant ellenében vehetünk igénybe.

hetedik-ut-tana A 10. és a 15. szint között vezet az út a hetedik út tanának megszerzéséhez. E segítségével egy képességgel többel szállhatunk harcba az ellenfelek ellen. Ez azt jelenti, hogy a monitor alján a képességeinknek felajánl gombok formájába betelepíthetőségi lehetőséget. Értelemszerűen a képességek olyan funkciók, amelyeket rendszeresen és azonnal kívánunk használni például harc közben ezért is kényelmes ha aztán azokat egy gombnyomásra elérhetjük. Alaphelyzetben tehát csupán 6 képességnek lesz megfelelő hely a gomb formájában történő elhelyezésre. A hetedik út tana talentum az, amikor a rendszer felkínálja ezt a bizonyos hetedik lehetőséget. A 10. és 15. szint között a szinteket 750 darab tudásonként lehet átugrani és ehhez 150 ezüst kell. Azaz a hetedik út tanának ára 3750 ősrégi tudás, és 7 arany 50 ezüst.

lovaglas-tudas-talentumA 15. és 20. tudás talentum szint között vezet az út a lovaglás tudás talentumáig. Itt már 15000 ősrégi tudásra és 15 aranyra lesz szükség összesen. Nem kis kihívás 🙂 Tulajdonképpen a 15. és 20. szint között szintenként 3000 tudásra lesz szükség és 3 aranyra. Itt már érezhető, hogy a rendszeres aranyfedezethez kell farmolni rendesen 🙂 Eme tudás birtokában bármilyen lovaglásra alkalmas eszköz használható, amely nem követeli meg a gyors lovaglás talentumát.

hatalom-kabatjaA 20. és 25. szint között lehet elérni a hatalom kabátjának viselési lehetőségét. Ez persze csak a jog, hogy a hatalom kabátját viselhesse a karakter, de a rendszer nem adja hozzá magát a hatalom kabátját. Azért meg kell küzdeni. Aki elérte ezt a tudás talentum szintet az Kingshillben fel tudja venni a hatalom kabátjához való feladatot Zahir Varázstakácsnál aki a munkapad közelében található. Tulajdonképpen nem a felvett feladat elvégzése lesz a nehéz. Az nagyon is egyszerű lesz . . . a feladat utolsó lépése viszont az, hogy meg kell rendelni a hatalom kabátját amely ára lehet 100 arány, de akár 1000 arany is. A kihívás tehát a megfelelő aranyfedezetben lesz. Gazdagoké a világ itt is nem?! 🙂 Szerencsére a hatalom kabátjánál a tudás mennyiség szintjén nem változtattak így 3000 tudásonként a 20. és 25. szintek között is lépkedni kell. Azonban a szükséges aranyfedezet már a duplájára nőtt, szintenként 6 aranyat kér azaz a hatalom kabátja összesen 30 aranyba és 15000 ősrégi tudásba fog kerülni.

gyors-lovaglasA 25. és 30. tudás talentumnál kaphatjuk meg a gyors lovaglás tudás talentumát. Az aranyfedezet a hatalom kabátjához képest a duplájára növekszik, azaz a 25. szinttől felfele minden egyes szintváltás kemény 12 aranyunkba fog kerülni. A képesség megszerzésére összesen 15000 ősrégi tudást és 60 aranyat kell benyújtanunk. Vannak a rendszerben olyan speciális jelenségek, amelyekhez a gyors lovaglás talentumának megléte szükséges. Például lehet felvenni olyan feladatot – kimondottan PVP-seknek kedvez – amely előírja, hogy a PVP arénán belül hány győzelmet kell aratnunk amelynek jutalma egy jegesmedve lesz. A jegesmedve kizárólag a gyors lovaglás talentumával használható. De megemlíthetnénk a meglovagolható sárkányokat is, amelyek szintén ezt a kategóriát képzik.

E szint felett is még vannak lehetőségek de a jutalom egyelőre kérdőjel. A játékfejlesztői még dolgoznak azon, hogy itt milyen képességek legyenek majd alkalmazhatók. Attól, hogy most még nincs képesség oda társítva, még érdemes a tudást gyűjteni (meg az aranyfedezetet) mert max. egyszerre ki lehet majd váltani őket amikor már a fejlesztések odáig jutnak, hogy elérhetőek lesznek.

7 thoughts on “A tudás talentumai

  1. Visszajelzés: Kingshill rajtaütés – invázió | Bajkó Tamás - Drakensang

  2. Visszajelzés: Új barátokra leltem, Vaserdő misztériumában | Bajkó Tamás - Drakensang

  3. Visszajelzés: TP mentes farm-térkép és útmutató | Bajkó Tamás - Drakensang

  4. Visszajelzés: Dragan visszatérése – Halloween 2014 | Bajkó Tamás - Drakensang

  5. Visszajelzés: A tapasztalati talentumok | Bajkó Tamás - Drakensang

  6. Visszajelzés: Szívesen fejlesztenéd a karaktered PVP küzdelmekre? |

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..