Núbtalanítók azaz deviancia a Drakensang világában

A cikket amelyet megosztok Kedves Olvasómmal, természetesen a játék során szerzett közvetlen tapasztalataim ihlették. Nem bántódtam meg, nem ért negatív hatás vagy ilyesmi, de úgy gondoltam mint jelenség érdemes róla beszélni. A deviancia azokra a játékosokra jellemző szeretett játékvilágunkban, a Drakensang birodalmában, akik olyan magatartási és viselkedési formák tucatját veszik fel, amelyek eltérnek a közösség nagy átlagának elfogadott normáitól.

A deviáns jegyeket hordozó játékosoknál sokszor előfordul, hogy a regisztrációnál választott karakterük nevében feltüntetik a núbtalanító szót. Személyiségük korlátoltságát és birkaeffektushoz való hűségüket igazolván nagy fantázia a választott nevükben nincs. Van simán núbtalanító, nubtalanító123, 1200, stb. Jellemző rájuk, hogy a játék chat lehetőségét kihasználva beszólogatnak a játékosoknak. A núbtalanító szó elég gyökér egy elnevezés, s bár már megszoktam, hogy a dekadens nyugati társadalmak szókincsének készlete beépül a magyar nyelvbe, de remélem azt, hogy núbtalanító az MTA sosem fogja elfogadni, már csak annak pejoratív hatása miatt sem, igaz  már az is gusztustalan, hogy fájl, amiben semmi pejoratív nincs, na de mindegy…

Miből is gyökerezik ez a szó?! A new, newbie azaz új, újfiú, újonc jelzőből. Negatív értelmezésben tehát, pont eme remek játékhoz csatlakozó kezdőjátékosokat látják el ezzel a nem túl kedves jelzővel. A valós életben egyébként mentális problémákkal küszködő núbtalanítók már a PVP során az arénaharcokban is a kezdőjátékosokat rendszeresen zaklatták negatív jelzőkkel a chat -en keresztül. Pont ennek köszönhetően a Drakensang fejlesztői az arénaharcok idejére mindenkinél deaktiválták a chat lehetőségét.

Nekem úgy tűnik a fő núbtalanítóval sikerült összefutnom. A fő núbtalanító alatt azt értem, hogy talán az elsők között lehetett akinek sikerült még magyarországi vonatkozásban ezt a nick -et lefoglalni 🙂 Hű követői ugyanezt a nevet egy – egy változó számmal alkalmazzák 🙂 Miután 3V3 módban párszor megöltem a Núbtalanító nevű játékost, csak elkezdett zaklatni chat -en mint egy megzakkant, hogy majd még találkozik velem a kicsi núbbal és párszor kinyír engem és menjek 1v1 -re vele. Az arénaharcoknak a kültéri harcokkal szemben megvan az a pozitívuma, hogy bizonyos szabályszerűségeknek meg kell felelni. A rendszer azonban nem biztosít arra lehetőséget, hogy 1v1 -be meghatározd a személyt aki az ellenfeled lesz, ez véletlenszerű. A PVP versenyeket egy – egy feladattal kötöm egybe, tehát inkább az arénában harcolok, külterületeken rendszerint önvédelemből. Mivel a jelenlegi tapasztalati szintem 28 és a kedves Núbatalanító játékos tapasztalati szintje 26 -os volt amikor elkezdett “zaklatni” nem ugrottam a feldobott labdára, hiszen kivégzése kültéren sem lett volna nagyobb szám mint az arénában, ezért ráhagytam a hülyeségét és elküldtem ide erre a blogra, tanulni a Bibliát s talán magára szedni egy kis kultúrát. 🙂

Érdemes tanulmányozni az ilyen játékosok személyiségi jegyeit. Sokszor megesik az is, hogy 40-es és 45-ös tapasztalati szinteken levő núbtalanítók előszeretettel gyilkolják a náluk több mint 9 szinttel alacsonyabb játékosokat. Az arénaharcok egyik törvényszerűsége, hogy a rendszer nem fog egybekapcsolni nálad + 6 szintnél nagyobb játékossal. Sokszor persze ez is bőven elég ahhoz, hogy veszíts, de azért mégis ilyen szabályozás mellett kiegyenlítőbb a versenyhelyzet. Amennyiben olyan játékost ölsz meg aki nálad 6 szinttel kisebb akkor azt a rendszer “becstelen győzelem” kategóriába sorolja, s talán nem véletlenül. Mégis a núbtalanítók széles tábora előszeretettel gyűjti ezeket a becstelen pontokat, amely pontgyűjtések motívumai pontosan a személyiségi jegyeikben manifesztálódnak.



meleg-012

A núbtalanítók jellemzői:

– önbizalomhiány (reakció: gyengébb, tapasztalatlanabb játékosok megölése, amelyet sikerélményként élnek meg, s ezzel próbálják ellensúlyozni az önbizalomhiányukat).

– frusztráltság (az életük során önerőből nem sok mindent tudtak elérni, rendszeres próbálkozásaik kudarcba fulladtak).

– kapcsolat kiépítéseik (Megbecsülése a „társadalmilag megkövetelt”- re korlátozódik, ha érdekeiknek megfelel. Lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználnak és értékelnek le másokat.)

– jellemzőik alapja amelyből minden származhat (Traumatizáló gyermekkor az önbecsülés sárba tiprásával és/vagy azzal a tapasztalattal, hogy nem kell másokra tekintettel lenni.)

A fenti csak egy pár ami jellemző a núbtalanítókra, de már ez is elég a nárcizmus jegyeivel való párhuzamosításra. A pszichológiának egyébként két ága is kutatja a nárcizmust. Az egyik a klinikai a másik pedig a szociálpszichológia.  Mivel a Drakensang egy számítógépes online játék ezért a valós élettel ellentétben láthatatlanságot és szankcionálhatatlanságot eredményez. Pont eme ismérve az amely olajcsepp a tűzre, s a deviáns játékosok igazi valós tulajdonsága még inkább kibontakozást nyer.

A játék során mint kívül álló tapasztaltam a núbtalanítók leggyakoribb trükkjét / technikai megoldását:

Adott területen, természetesen arénán kívüli harci területről van szó, körbe néznek a gyengébb tapasztalati szintekkel rendelkező, de PVP módra beállított játékosok között. Egy – kettő mindig akad . . . Partnerséget és együttműködést színlelve a núbtalanító csoport alapításra kérelmet küld a gyanútlan játékosnak. Pár másodpercig a nagy bátor núbtalanító tanulmányozza leendő áldozatát, s amikor meggyőződött róla, hogy tényleg sikerélménye lesz mert a játékos annyira kezdő, hogy azzal még Ő is eltud bánni, akkor hirtelen megszakítja a csoport kapcsolatot és megöli a PVP játékost, majd chat -en küld egy mosolyjelet.

Eme említett gyakorlati példában megmutatkozik a fentebb részletesen taglalt núbtalanítók jellemzőinek összes eleme.

Megoldás ha úgy érzed egy núbatalanító zaklat: a chat rendelkezik egy funkcióval, amely segítségével bármely játékost letilthatsz, így az arénaharc után sem lesz lehetősége a továbbiakban zaklatni Téged 🙂 Ne a játéktól menjen el a kedved, inkább alkalmazd a legmegfelelőbb megoldást. S ne feledd a núbtalanítók az egy disszociativ referenciacsoport, amelyből csak negatív referenciák származnak, így ignorálandók minden tekintetben 🙂

4 thoughts on “Núbtalanítók azaz deviancia a Drakensang világában

  1. Visszajelzés: TOP Gamers Club avagy TOP Lamers Club? | Bajkó Tamás - Drakensang

  2. Visszajelzés: Felkészülés a Q1 – köztesre | Bajkó Tamás - Drakensang

  3. Visszajelzés: Újabb bónuszkód, benne egy elmés újítással | Bajkó Tamás – Drakensang

  4. Visszajelzés: TOP Gamers Club avagy TOP Lamers Club? | Bajkó Tamás – Drakensang

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..