Klán problémák

Azt mindig is gondoltam, hogy egy klánt egyben tartani és menedzselni az nem hétköznapi feladat. Ahány ember, annyiféle. Szokták mondani ettől szép a Föld nevű bolygó, hiszen ez biztosítja számára a változatosságot, amely fűszerezés nélkül az ember gyakorlatilag életunt, életképtelen. Klán létrehozására a törekvéseim megvoltak, s úgy gondolom ennek elég jó propaganda alapot szolgáltatott blogom https://bajkotamasdrakensang.com/klant-keresel-szerintem-ne-siesd-el-jol-gondold-at/ oldala, ahol tulajdonképpen értékes instrukciókkal kívántam szolgálni mindazoknak, akik épp klánválasztás előtt állnak a DSO berkein belül. Hogy ez gyakorlatban mennyire sikerült, mármint, hogy ennek a belinkelt aloldalnak a funkciója mennyire érte el a célját, azt mi sem igazolja jobban, mint ezen a csatornán klánomba (DúriaGyermekei) keveredett játékosok valóban hosszú életútja.

Mert hát mi a különbség a hosszú életút és a rövid között, a klánra levetítve? Ezt a mai cikket azért írom, mert a klán életében eléggé radikálisan – persze több klántag egyetértésével egyetemlegesen – kellett beavatkoznom annak érdekében, hogy a klánt elmozdítsuk a nagybetűs INAKTÍV állapot felől az AKTÍV és hasznos állapot felé. Már a belinkelt oldalon is szerintem kitértem a tölcsérelv lényegére, amely segítségével be lehet vonzani a tömegeket. Azaz minél több jön be és minél kevesebb távozik a fluktuáció következtében, annál nagyobb aktivitási aránnyal kecsegtethet a klán. Pont ez a probléma most a DúriaGyermekei klánnál 🙁 Noha ez a probléma globális méreteket ölt, hiszen akár hány másik klánt is nézzünk a fő probléma mindenhol az inaktivitás. Ennek alapja lehet például az érdektelenség is, de az is, hogy a klánvezér rosszul méri fel a helyzetet és túl nagy arányban enged azon játékosok könyörgéseinek akik amúgy a játékon belül több karakterrel is rendelkeznek, s akik a csillagos eget is megígérik a felvétel reményében és ígérik aktívak lesznek… holott bárgyúság ezt elhinni, hiszen akinek több karaktere van,  és mindegyik karakterével egy klánhoz kíván tartozni,  hát annak túl sok ideje egy karakterén keresztüli klán számára sem lesz. Már ha egyáltalán azt az elvet alkalmazza a játékos, hogy mindegyik karakterével ugyanannyit törődik és mindegyik klánban ugyanúgy lesz aktív, még akkor sem lehetne nagyon rájuk számítani. De a több karakterrel rendelkező játékosok ezt pontosan tudják, s ők maguk meg is hozzák azt a döntést ott belül, amit kell, s abban a klánban fognak a legtöbb időt tölteni, amely karakterükkel töltik a legtöbb időt. A multiverzumunk törvényszerűségeinek köszönhetően ok okozati összefüggésekre épül, s a választ mindig a miértre való megfelelés adja. Pont ez az ahol elkülönülnek a hatalmon levők és az elnyomottak. Előbbi a MIÉRT-re tudja a választ, míg utóbbi csupán megjelenik valahol egy másik behatás eredményeként (azaz parancsra cselekszik).



Azok a játékosok akik tehát leadták a voksot, hogy idejük nagy részét hol szeretnék tölteni, melyik karakterükkel és melyik klánnal azok még ha tudat alatt is talán, de meghozták a döntésüket. A mai nap pont eme döntések velejáró természetes reakciója zajlott le a DúriaGyermekei klánon belül is nagyon sok, legalább 15 inaktív játékostól váltunk meg, közös döntésünk alapján!

Ugyanakkor létrehoztunk egy titkos Facebook csoportot, ami kizárólag csak a klántagok számára szól.

duria-gyermekei-titkos-csoport

A csoport funkciója csak részben párhuzamos a már sokkal előtte létrejött Facebook oldalhoz képest. Ennek a csoportnak inkább adminisztrációs szerepe lenne. Azért hoztuk létre, hogy klántagjainknak jogukban álljon nyilatkozni arról, hogy ki és mennyi ideig fogja mellőzni a játékot, s nem lesz aktív részese a klánnak. Az ilyen visszajelzések megkönnyíthetik a dolgunkat, s esetlegesen feleslegesen nem gyomlálunk senkit sem ki a klánból 😉

Igaz a csoport egybetartását tovább nehezíti, hogy a tapasztalati szintek függvényében csoportunk már csak nevéhez hűen is, meglehetősen heterogén, így a tagok nehezebben tudnak közös pontot találni. A DúriaGyermekei klánelnevezés mögött némi PvP filozófia is meghúzódik, s mindenképpen szeretnénk arra is törekedni, hogy az alacsonyabb tapasztalati szinten levőknek is segítünk, s kitanítjuk őket. De számszakilag akkor is a jövőben a magasabb tapasztalati szintű játékosok kérelmét fogjuk inkább elfogadni.

Klánunkat több online csatornán is propagáljuk folyamatosan, s eme csatorna egyike a DSO hivatalos fóruma:

duria-gyermekei-grimmag-dso-forum

Problémák ide vagy oda, mindent összevetve azért jól haladunk 😉 Jobbról is és balról is, szinte minden közegből csapódnak hozzánk más – más emberek, de előbb utóbb képes lesz a klán egy egységes egészet alkotni, s a gyenge elemeit állandóan fixre cserélni.

Talán az ismertetett FB csoporton belül egyszer megalkotásra és publikálásra kerül egy klánszabályzat is. Eddig nem volt itt az ideje, mert nem holmi szabályzatokra volt szükség, amely a semmit (emberi létszám) amúgy is csak tovább redukálta volna, de most, hogy már kialakulóban van valami, némi rendszabályzat nem árthat a káosz felszámolására 😉

Szintén a DSO fórumán vetettem fel annak az ötletét is egy általam létrehozott témán belül, hogy mi lenne ha az inaktívok folyamatos gyomlálását szegény klánvezérek helyett inkább egy mögöttes algoritmus végezné el?! A klánvezérek életének megkönnyítése címet adtam neki.  Ahhoz képest, hogy mennyi ember sír, hogy nincs egy normális aktív klán Dúriában, ahhoz képest nem kapott ötletem óriási nagy támogatást. Az egyik fórum moderátor is hozzászólt, s elég érdekesen egy pszichológiai kártyát húzott elő a tarsolyából, mert azt mondta azért tartaná rossz ötletnek a szoftveres megoldást, mert lehet sokakat akik csak egy kis pihenésre, másra vágynának, azokat végleg elüldözné a játéktól. Nos ebben a nézetben lehet valami, de… ha nem a szoftver akkor a piszkos munkát úgyis a klánvezérek elintézik, mert egy klán sem ér semmit ha tele van inaktívokkal!

3 thoughts on “Klán problémák

  1. Szia

    Én pont ezért léptem ki mert nagy volt az inaktivitás. Inkább elmentem egy kis klánba ahol 10böl 10en aktívak vagyunk.

    Azért sok sikert!

    • Szia rántottnyul,

      Hát ez most ciki… Úgy értem emlékszem a nicked-re, hogy rantottnyul, de klántag voltál nálunk? Kiléptél? Végül is,
      lehet jó döntés volt, mert osztom azt a nézetet, hogy az
      nagyon kellemes amikor 10-bő 10 aktív 😉

      Jajjj tényleg emlékszem már, “rakottnyul”-ról eszembe jutottál 🙂
      Mai nap elég nagy tisztogatást végeztünk. Bár amondó vagyok az
      ilyen sintér melót jobb lenne ha egy algoritmus végezné helyettünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..