Ahogyan már megszokhatták azok, akik rendszeresen olvassák soraim, jellemző rám, hogy igazi inspiráció nélkül sosem tudok írni. Tulajdonképpen most ezt a cikket, az egyik játékostársamnak köszönhetem. Nevek nélkül fogom leírni, igazából még a Drakensang Online játékon belüli játékosok nick-jét sem fogom megemlíteni. Noha utóbbinak az égvilágon semmi köze a valós élethez, de ettől függetlenül a személyiségi jogokat, illetve ahogyan az amerikai szakzsargon is ecsetelné „privacy”-t maximálisan tisztelem.
Igazából ebben a cikkben szeretnék egy kis segítséget adni a felnövekvő generációnak, hogy ne vesszenek el, mint tű a szénakazalban egy olyan világban, amit agyuk által valósnak vélnek, de nem az. Valójában egy srácnak a lelki kálváriáját tárom fel, illetve saját tapasztalatom, amit egy játékossal kapcsolatosan éltem meg, igazából az identitását mai napig nem tudom, kicsit introvertált személyiség.
MMORPG világában baráti kapcsolatok?!
Az MMORPG tulajdonképpen többfelhasználós online szerepjátékot jelent. Az ilyen jellegű játékok alapkoncepciója nagyobb tömegek megmozgatása, és előszeretettel latba vetnek a fejlesztők mindent, amivel ki tudják aknázni az úgynevezett „Social Marketing” lehetőségeket. Létrehoznak a játékosoknak Barát lista felületeket, mint amilyen a fenti példakénti screenshot. Sajnos ezek az emocionalitásokon alapuló kifejezések hihetetlen mértékben tudják mosni az emberi agyat, s különösen a felnövekvő generációra van nagyon nagy veszéllyel. Az egyik rádióműsorban hallottam épp, hogy alapprobléma, hogy a gyerekeknek több online barátjuk van mint offline. Azon a határozott állásponton vagyok, hogy a fejekben kellene rendet tenni, de alaposan. Mi az a baromság, hogy online barát? Egy ember akit sosem láttunk, akivel nem beszéltünk szemtől szemben, hogyan is alakíthatna ki egy normális mentalitással megáldott egyedben olyan gondolatot, hogy barátság?!
Miként kell hát kezelni ezeket az „online barátokat”?
A titok, hogy mindent a helyén kell kezelni. Az online kapcsolatok, mivel nem valós, csupán valósidejű kapcsolatok, ezért értéket sem képviselhetnek. Természetesen a világon mindenre nyitottnak kell lenni, így lehet esélye annak, hogy egy virtuális kapcsolatot áthelyezzünk a valós életbe. Ugyanakkor ennek az esélye körülbelül akkora vagy még akkora se mint nyerni az 5-ös lottón. Pontosan ezért érzem mákos tésztának magam mert nekem van egy nagyon jó barátom akit bizony a kibertérből helyeztem át valós életbe és nagyon jól működik a dolog, már több mint 15 éve.
Amennyiben egyik fél részéről van valamilyen nyitás a kibertérben, tehát extrovertálttá válik a másik személyhez, s itt a kölcsönösség is megmutatkozik, a fokozatosság elve alapján, akkor ott annak lehet valami jövője, bármilyen nexust is hozzon az irányvonal a valós életbe történő áthelyezés tárgyában.
Az esetek többségében azonban a virtuális kapcsolatok, még ha a két fél között valamilyen szikra be is indult volna (szoktam volt mondani azonos a kémia), rendszerint a végkifejlet előtt már behalnak. A kibertérben nehezített a kommunikáció, mert nem látod a másik félnek a reakcióit, pontosan nem tudhatod miről mit gondol, és sok esetben egy agyad által generált jövőképet építesz, s mivel annak nincs köze a realitáshoz, így nem is lesz belőle semmi. Ígértem, hogy a cikkben beszámolok egy srác lelki kálváriájáról, aki az egyik klánból ki is lépett a DSO-n de persze az okot nem árulta el senkinek. Igazából én voltam az egyetlen egy aki pontosan tudta az okot, mert egy feltételezett lány és közötte én voltam a harmadik szemlélődő fél. A srác felépített egy fellegvárat magának arról a játékosról akit még életében nem látott, s reálisan gondolkozván mivel a játékos elég passzív alany, s ahogy jeleztem befelé forduló a srác többet képzelt bele a dologba mint ami. Most itt a félkövérrel szedett rész, nem a saját szavam járása, tulajdonképpen ez a bizonyos passzív játékos mesélte el nekem a játék chat rendszerében tehát a vélelmezett hölgy 🙂
Eleinte érdekes volt a játékossal a kapcsolat nekem is, mert kicsit teret engedtem a jobb agyféltekének, amiről köztudott, hogy a holisztikus gondolkodásért felelős. De nem estem abba a hibába, mint a sebeit nyaldosó srác, aki hát hogy is mondjam lelkileg kissé defektes lehet, mert számomra nem teljesen normális ha a szerelem nevű biokémiai folyamat valakinél úgy indul be, hogy a másikat még életébe nem látta 😛
Tulajdonképpen egy – két protokoll kérdést feltettem a „csajnak” illetve végig tanulmányoztam MSN-es kommunikációnkat, ahol szinte mindig én voltam a kezdeményező, s ezek együttesen körülbelül egy microsec alatt, persze a bal agyféltekére kapcsolva, amely a logikus, racionális, analitikus gondolkodásért felelős meghozatták velem a döntésem 🙂 Szerettem volna megismerni élőben, voltak ilyen közös videózásos terveim vele, de hát ügye itt a kulcsszóban a lényeg, hogy „terveim”. Ebből pedig nem következik egyeneságilag az, hogy az az Ő terve is lett volna, még akkor sem ha például MSN-en a sablonos „rendicsek” -et küldte válaszként. A vele való virtuális kapcsolat azért érdekes volt, mert voltak pillanatok amikor hihetetlenül szimpatikusnak tűnt. Aztán rájöttem miért tűnt szimpatikusnak. Azért mert hihetetlenül egoista vagyok, s pont olyan volt a viselkedése mint nekem. Így túl szép lett volna, hogy igaz legyen 😀 Valójában a saját viselkedésmintámat ha úgy tetszik echolálta, ezért kicsit megtévedtem s azt hittem közös a kémia amiből bármi lehet 🙂
A két agyfélteke között, viszont időben kell tudni kapcsolni, és a megfelelő időben, a megfelelő döntést meghozni. Valójában maga a döntés nem nagy horderejű, nem is komplikált. Egészen egyszerűen a kibertér és a való világ között azért akadnak átfedések. Az egyik alapszabály az, hogy egy másik emberi lénnyel akármilyen nexusra is törekedj az 50 – 50% elv kell, hogy domináljon. Azaz kapj annyit, amennyit adsz. Ha ez az egyensúly megbomlik, vagy létre sem jött akkor hidd el nekem, jobb ha kukába dobod az egészet abból nem lesz semmi legyen az akár virtuális vagy való világbeli kapcsolat.
A cikkem végezetéül a „MAJD” kifejezőeszközről 😀
A legjobb ha tudod a nagy általánosságban ezek olyan töltelék töredékek, amelyek semmilyen jelentőséggel nem bírnak. Pontosabban azzal bírnak, hogy az illető csak mondja, de nem lesz belőle semmi. Az élet bármely témájáról legyen szó, mondjuk egy társadalmi feladat ellátása, ahol mint aktivista vagy jelen és egy másik potenciális aktivistával beszélnél: „Jó majd jelentkezem” na ott már pontot is tehetsz az ügy végére, mert abból semmi nem lesz. Kibertérben kíváncsi lennél valakire, akiről nem láttál képet: „Majd megmutatom magam” abból semmi sem lesz. Találkoznál valakivel, ismét a majd, s nem azt kérdezi mikor és hol? Na az ismét halott egy dolog és így tovább.
