Hogyan segíthetsz a blog terjesztésében?

A blogom Kedves Olvasói közül számtalan pozitív visszajelzést kaptam már. Például, hogy a játékosoknak tetszenek a témák, amelyekről írok és a játék során lehet az ismeretekből kamatoztatni. Lehet ez azért van, mert én magam is szerves része vagyok a játéknak egy körmágus karakter formájában, s a cikkek a gyakorlati tapasztalatok szüleményei.

blog-iras-terjesztes

Alapjáraton az emberekhez mindenki szkeptikusan áll hozzá. Eleinte én magam is ilyen voltam… Aztán később rájöttem, hogy nagyon sokan szerencsére már elrugaszkodtak a szűklátókörűség börtönéből és már nem a kapzsiság, valamint egoizmus vezérli őket. Talán bárgyú ötletnek vélhetik sokan, feltüntetni annak lehetőségét, hogyan terjesszük ezt a blogot, hiszen a legtöbb embernek úgyis a saját kíváncsiságának kielégítésében már ki is merül minden igyekezete. Azonban az eddigi tapasztalatok az olvasók visszajelzéseinek tekintetében nem ebbe az irányvonalba mutatnak. A legtöbben érdeklődnek és felajánlják, hogy segítenek amiben csak tudnak.  Gondoltam hát létrehozom ezt az oldalt, amely megadja az alapvető instrukciókat, mi alapján, milyen technikák alkalmazása segítségével érdemes ezt a blogot terjeszteni.

Blogom terjesztésének vonatkozásában a legfontosabbnak a RELEVANCIA fogalmát ítélem meg!

relevans-vagy-irrelevans

A világ minden kincséért sem szerettem volna kiabálni, így utólag is elnézést kérek attól, aki esetleg a nagybetűs kiemelésem kiabálásként élte meg. Ugyanakkor feltétlen fontosnak tartottam annak kihangsúlyozását, hogy vannak oda illő tehát releváns, és oda nem illő, nem ahhoz tartozó, irreleváns dolgok. Amennyiben valaki szeretne segíteni a blog terjesztésében, akkor az mindenféleképpen ezt a tevékenységet, olyan közegben végezze, amely releváns blogom teljes tartalmával.

Milyen terjesztési lehetőségek vannak?!

  • A linkek – persze nem spam szerű – terjesztése, értelemszerűen nagy segítség a blog számára. Ezt lehet levetíteni kizárólag a blog főoldalára, http://bajkotamasdrakensang.com/ címen, de a blog egyes aloldalaira, cikkeire is. A pozitív jellegű linkmarketing csak használhat egy oldalnak. Természetesen a blogom cikkei alatt már eleve megjelennek azok az úgynevezett social marketing eszközök amelyek segítségével különböző csatornákon keresztül lehet a cikkeim terjeszteni.

Az alábbi HTML sorral egy weboldalba kényelmesen be lehet ültetni blogom linkjét, ráadásul SEO barát metódussal:

<a href=”http://bajkotamasdrakensang.com/ ” title=”Legyél Te is Dúria hőse, csatlakozz Te is a Drakensang Online szerepjátékhoz és nevelj egy karaktert! Tippek, trükkök, információk ezen a blogon olvashatók.”>Drakensang Online – Dúria világa, kasztok harca</a>

A fenti HTML sor csupán egy példa volt! Az nem lenne jó ha mindenki örökké mindig ugyanazzal az optimalizált szöveggel terjesztené blogom linkjét. Úgy vélem, hogy fő a változatosság, tehát aki tartósan segíteni akarja terjesztésével a blogot, az a title=”szöveget” ahol a legfontosabb releváns szövegnek kell lennie, amely tehát rá illik erre a blogra, nyugodtan írja át bármilyen más releváns szövegre.

  • Amint említettem minden egyes cikk, vagy poszt alatt megjelenik az alkalmazott social marketing eszköz, amely segítségével a főbb közösségi oldalakon úgy mint például Facebook, Twitter, stb. kényelmesen meglehet osztani egy – egy cikkem, ha az az olvasónak (azaz Neked) tényleg tetszett is. Megjegyzem ezek a vélemény kinyilvánítások legjobb platformjai.

social-marketing-tool

Ne felejtsük el az RSS metódust!

rss

Az RSS lényege, hogy saját, vagy más weboldal számára – az én munkám segítségével – dinamikusan változó tartalmat tudsz generálni. Attól függően, hogy én milyen gyakran publikálok a blogomon, ezek a változások a bloghoz tartozó RSS fájlban végbe mennek, s ha annak tartalmát az RSS linken keresztül beépíted egy weboldalba, akkor a cikkem címei, és rövidebb leírásai megfognak jelenni azon az oldalon. Fontos tehát, hogy blogom felületén megtalálható RSS linket, csak és kizárólag releváns helyre építsük be, például egy olyan weboldal környezetbe amely szintén játékok témájával foglalkozik.

Természetesen a bloggal egybekapcsolt Youtube csatornám RSS/Feed tartalmának weboldalba ágyazásával is hatékonyan tudsz segíteni 😉

btamas-kormagus-youtube-feed-rss

Youtube csatornám RSS / Feed anyagát az alábbi URL-en keresztül tudod elérni:

https://www.youtube.com/feeds/videos.xml?user=bajkotamasdrakensang

A Drakensang Online világával foglalkozó videócsatornám a fenti RSS link segítségével nagyon egyszerűen beágyazható a weboldalakba. Ha értesz esetleg a PHP scriptekhez, akkor még azt is leprogramozhatod magadnak, hogy videóim közül csak a képkockák a benne levő hivatkozással együtt jelenjenek meg weboldaladon, vagy a hozzájuk tartozó leírásból is valamennyi rész. Természetesen ez a lehetőség is csak akkor válik weboldalad és annak látogatói hasznára, hogyha a Te weboldalad is a játékok és / vagy a szórakoztatás témájával legalább 80 százalékban relevanciában áll.

Azt tudtad, hogy az optimalizált, lényegre törő linkelés már a Youtube -on lehetséges? Például ha valamelyik videómban egy részletet nagyon érdekesnek találsz, és a Téged körbevevők figyelmét kizárólag a videónak erre az érdekes részére akarod felhívni, s nem akarod őket untatni az egész anyaggal, akkor megfelelő linkelés alkalmazása mellet már ez is lehetséges. A Youtube linkek után a link paramétereit kvázi programozhatod a “#” karakter utáni parancsokkal. Mutatok egy konkrét példát az egyik videómból amit 2015. augusztus 14.-én készítettem. Megfogod látni, hogy kizárólag csak a pálya fő bossának likvidálásához foglak vezetni 😉

Demonstrációs link: https://www.youtube.com/watch?v=3-sJ2kDQ7g4#t=6m28s

Ennél a speciális Youtube linkhivatkozásnál valójában azt mondtam neki, hogy a videót 6 perc 28. másodpercének jelenetétől kezdje.

Használhatsz különböző méretekben bannereket is 😉

Ha nagyon kreatív vagy akkor legyárthatsz egyet saját weboldalad számára, de akár használhatod az alábbi példát is ami egy tipikus 468×60 -as banner.

drakensang-468x60

További hasznos ötletek ahol tudod terjeszteni a blogot, vagy videóm bármelyik linkjét:
  • Facebook csoportban – gondolj csak bele, ha egy játékok iránt érdeklődő csoportról van szó, ők fognak örülni az ilyen jellegű megosztásoknak. Fontos, hogy a Facebook csoportok szabályzatát mindig olvasd át alaposan, nehogy lapátra tegyenek, miközben csak jót akartál!
  • Fórumok aláírás / signature – itt optimalizált linkhivatkozást is tudsz alkalmazni, de olvasd alaposan a fórum szabályzatát és lehetőleg az aláírásodban olyan fórumon alkalmazd, amely leginkább a játékok témájával foglalkozik.
  • Ha szeretsz blogokat olvasni, ami szerintem egy jó dolog és más játék témájú blogra tévedsz, akkor ha van kedved a hozzászólásodban megemlítheted ezt a blogot 🙂

 

A terjesztést kreativitásodra bízom, de NE spammelj!

no-spam

Semmiféleképpen nem szeretném ha ez a blog bármikor is SPAM táptalajává válna, vagy saját magát ilyetén módon terjesztené. Ezért előre is köszönöm mindazoknak ha bejeleznek számomra, hogy blogommal kapcsolatosan bármilyen kéretlen levelet, vagy bármilyen sérelmet esetlegesen elszenvedtek. Minden ilyen esetet kivizsgálók és azonnal felszámolom a problematikát.