Nagyvadvadászat event és egy kis lelkifröccs

Igazából két különböző témájú cikket szeretnék azon Kedves Olvasóim számára egybe gyúrni, akik azon kevesek közé tartoznak, kik nem vetik meg a sorokat, s már rájöttek az olvasás nem ördögtől való művelet 😛 Részben a játékosok pszichológiája már meglévő témakörömbe fog illeni a tartalom, részben pedig az eventek közé is sorolható, hiszen a véleményemet ecsetelni fogom a Nagyvadvadászat már lefutott eseményével kapcsolatosan, amely mindenképpen a Drakensang Online életében unikumnak számított, hiszen nem igazán volt még olyan kihívás a játék során, ahol az event haladás során (progress) legalább 1.000.000 pontot, jelen kihívásra levetítve (vadászjelvényt) kellett volna összegyűjteni.

Bővebben…

Fejlődési potenciál

Azt hiszem nem is lehetne jobban lemérni egy – tartozzon bármelyik kaszthoz is – Drakensang Online világában levő karakter teljesítményét, mint a Köztes Világokkal kapcsolatos úgynevezett Rangsoros eventek alkalmával.

Bővebben…

Az elveszett igazság

2014 január 21.-én 20:00 időpontban kezdődött el “Az elveszett igazság” elnevezésű event, és az előzetes tervek szerint tart 2014 január 26 (vasárnap) 20:00 -ig. Jeleztem, hogy minden nagyobb jellegű eseményről be fogok számolni, amelyen lehetősége van részt venni Dúria hős harcosainak.

Bővebben…

Győzd le a legyőzhetetlent

A legutóbbi event – azaz esemény a “Győzd le a legyőzhetetlent” elnevezést kapta. 2014.01.04. 18:00 időpontban kezdődött és 2014.01.09. 18:00 időpontig tartott volna . . . Minden esemény nem szokta felkelteni az érdeklődésem, s mondom ezt úgy, hogy “Btamás” mint mágus karakter azért nincs olyan rég a játékban, jelenleg 5-ös tapasztalati szinten van, tehát viszonylag új 😉

Ebbe az eseménybe viszont most mégis aktívan bekapcsolódtam mert megtetszett a végén elvihető fődíj a Jáde Sárkány, illetve az ehhez a sárkányhoz nagyon is passzoló kaméleon álcaruha. Értelemszerűen ha megakartam nyerni a sárkányt akkor bizony végig kellett vinnem az eseményt 3000 kitüntetésig.




jade-sarkany-kameleon-ruha

Bővebben…