Első benyomásom az 5v5 PvP kapcsán

Több cikkel örvendeztettelek már meg benneteket a PvP (Player versus Palyer – azaz játékos a játékos ellen) témájában. Most az első reakcióimat szeretném veletek megosztani az 5v5 világával kapcsolatban. Ahogyan a nevében is benne van, itt 5 játékos harcol 5 játékos ellen. Mindkét csapat esetében a lényeg, hogy meg kell szereznie a másik csapat zászlóját és a saját bázisára bevinni. Régebben sokat foglalkoztam az 1v1 feladatokkal (ügye a PvP macit meg is szereztem), de végig vittem a 3v3 feladatait is, így a királyi csatamént is megkaparintottam. Most eljött az idő, hogy behatóbban ismerkedjek az 5v5-el.

Azt kell, hogy mondjam minél több játékosból áll egy csapat, annál nehezebb maga a játék. Évekkel ezelőtt még lenézően legyintettem azokra a játékosokra akik sikereket értek el például az 5v5 területén, mert úgy gondoltam, nem más mint noob képző, hiszen egy gyenge játékos csatlakozik, aztán hagyja, hogy a társai megnyerjék neki a meccset (kullancs effektus).

Most, hogy belekóstoltam az 5v5 világába és az első feladat teljesítésén már túl vagyok (10 győzelem) kezdem egy kicsit másként látni a helyzetet… Egyáltalán nem olyan egyszerű meló győztesnek lenni. Ez pontosan abból fakad, hogy minél nagyobb a csapatban levők száma, a rendszer által random leosztott társak képességeit figyelembe véve annál nagyobb mázli kell ahhoz, hogy megfelelő csapatba kerülj. Próbálkoztam azzal a trükkel is, hogy 4 másik PvP cimborám kérem meg, hogy csoportot alkotva jelentkezzünk 5v5 versenyre. Itt abban láttam az előnyt, hogy ügye ismerjük egymást, összeszokottak vagyunk és megvannak már a kialakult harci technikák. A baj csak az, hogy ilyenkor nagyon de nagyon lassan hív be meccsre a játék 🙁 Ez pedig azért van, mert a szerver igyekszik optimalizálni a két csapatot! Tehát ha mi öten, mondjuk egy mágus PvP rangban levő 43. szintű játékosok vagyunk, akkor hasonló paraméterekkel rendelkező ellenfelekkel próbál összekapcsolni bennünket. Ez viszont borzasztó időigényes, sőt az esetek többségében lehetetlen feladata a szervernek, ezért aztán az idők végezetéig várakozás van, a versenybe hívásra 🙁

Ha egyáltalán szeretnék 5v5-öt játszani, akkor kénytelen kelletlen, de marad a magányos farkas üzemmód, azaz jelentkezek egyedül egy 5v5 versenyre aztán a sorsra bízom kikkel kapcsol össze a rendszer. Ugyan még nem régóta 5v5-özök de eddig az a tapasztalat, hogy hihetetlen ügyetleneket kapok, s egyedül meg kevés vagyok 4 másik cséplőgéppel szemben 😀



Lehet győzni, de egyáltalán nem olyan egyszerű feladat! Igazából a legnagyobb kihívást az 5v5 esetén pontosan a gyors helyzetfelismerés követelményében látom. Azaz nem ismered a csapatod, nem tudsz róluk semmit, ahogy ők sem rólad, s természetesen egymásról sem. A győzelemhez már pedig egy gyors együttműködési készség szükséges lenne. A játékosoknak rögtön fel kell ismerniük azt a karaktert, aki a legjobb adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy az ellenségtől megszerzett zászlót cipelhesse. Itt ugyanis brutális erőre és ellenálló képességre van szükség. Ha az egyik csapat észreveszi, hogy a másik csapatból valaki megkaparintotta a zászlójukat akkor hirtelen erőforrás átcsoportosításokat szoktak végezni, s ilyenkor a zászlót cipelő, hirtelen több ellenféllel is szembe találhatja magát. Véleményem szerint a legjobb zászlócipelők a bitang erős sárkányharcosok tudnak lenni.

De mi is lenne a lényeg az 5v5 partik stratégiájában? Ügye, kettős a feladat! Meg kell szerezned a másik csapat zászlóját, de ugyanakkor a sajátodat is görcsösen védened kell. Mivel az 5 az páratlan szám, így azt nem tudod megcsinálni, hogy 3 játékost védésre, 3-at meg zászló megszerzésre izzíts be.  Azt figyeltem meg a játék során, hogy rendszerint 4 játékost szoktak a zászló megszerzésére összpontosítani, egy pedig őrködik a zászló mellett. Félúton a 4 zászlót kísérőből szokott 1 leválni, ha azt érzékeli, hogy a zászlót védőnek komoly szüksége van a segítségre! De azért a gyakorlatban ez sokkal nehezebb ám, mint itt beszélni róla 😛 Általában az szokott mindig történni, két optimálisan leosztott csapatnál, hogy amíg az egyik megszerzi a zászlót és próbálja cipelni, addig a másik csapat is megszerzi, majd a kiegyenlített és frontális erők összetalálkoznak, amelynek mindig az a sajnálatos vége, hogy mindkét fél elveszíti a zászlót 🙂

Nagyon ritkán keletkezik hát rés azon a bizonyos pajzson, amikor beáll egy olyan helyzet, hogy az egyik csapatnak sikerül bevinni a zászlót, míg a másik csapat az elrabolt zászlót elveszíti. Ezért aztán az 5v5 meccsek, olyan türelemjáték mint a pecázás 😉 Itt az 5v5-ben is 5 teljesített feladatot lehet végig vinni. Most már fejből nem tudom részletezni, de annak idején ha jól emlékszem Aréna hőseinek jutalmai címmel, mintha írtam volna részletezést a PvP feladatokról, s az 5v5-öt is kiveséztem.

Itt 5v5-nél az a bizonyos PvP kutya az 5. feladat jutalma. Most épp erre hajtok! Nem tudom, hogy hány év lesz a projekt nekem 😀

Hogy tudsz a leggyorsabban hazajutni a saját zászlódhoz, ha úgy ítéled meg a helyzetet, hogy a saját zászlód megvédése kapcsán nagyobb szüksége lenne rád, annak az egy társadnak aki épp ott van? Nos, nyírasd ki magad, s rögtön oda varázsolódsz! A legtöbb csapat úgy vettem észre, hogy elköveti azt a hibát, hogy a zászlót cipelő emberüket nem megfelelően védik. Azaz nem zárják körbe… Ez szerintem súlyos baki!

Észre fogod venni az 5v5 során, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy minél gyorsabban fel tudj szállni a lovadra, valamilyen gyors állatodra vagy járgányodra. Vannak olyan PvP kabátok, amelyek kifejezetten olyan képességekkel ruháznak fel, hogy 50%-al gyorsabban pattanhass hátasodra. Itt az idő számít, ezért ez nagyon nagy előny tud lenni. Igazából azt sajnálom, hogy a kedves játékfejlesztők abba a bizonyos 1K kabátba nem tették bele ezt a képességet 🙁 Ez a kabát ugyanis nagyon tetszik nekem, mert van benne életerő, sebzés, krit, szóval minden. Valamikor még 2015 ősze fele sikerült megszereznem, s azóta is nagy kedvencem. Olyan kabátot tuti nem fogsz találni amelyben minden pozitív dolog ötvöződni tud. Valamilyen hiányérzeted tuti lesz. Ezért javaslom, szerezz be egy PvP kabátot csakúgy az 5v5 meccsekre, de farmoláshoz és egyéb dolgokhoz használd a megszokott jól bevált kabátod.

Kitartást és sok szerencsét kívánok Neked is az 5v5 meccsekhez. Ritkán kerül az ember jó csapatba. Ha gondolod majd oszd meg velem a sikered, ha sikerült megszerezned a PvP kutyát 😀 Az is érdekelne, hogy mennyi idő alatt vitted végig az 5 feladatot a PvP kutyáig. De aztán reális értékeket mondj nekem, mert kiszúrom a nagyotmondást 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..