Elérhető karakterek a Drakensang világában

A fejlesztők folyamatosan dolgoznak azon, hogy mindig újabb karakterekkel tegyék változatossá eme fantáziavilág kihívásokkal és feladatokkal, valamint alkalmazott stratégiával vegyes világát. Az adott játékos nemét és a karakterét már a regisztráció folyamán meg lehet határozni.

Egy nem is olyan régen bevezetett viszonylag újnak számító karakter: a törpemester

torpe-drakensang

Eme negyedik kaszt bejelentését már előző év tavasszal megejtette a Bigpoint. A játékosok folyamatosan érdeklődtek, hogy mikor készül el végre ez a bizonyos új karakter. A játékot fejlesztő cég a bejött visszajelzések és információk alapján állítja fel a saját precedencia rendszerét. Ezért történt hát, hogy egy kissé elhalasztódott annak idején a törpe végleges kifejlesztése. Azonban ez már a múlt, már elég rég óta ez a karakter elem is kiválasztható.



A törpe egy igazi terminátor, olyan vadi új fegyverekkel és képességekkel amely a többi karakterben nincs jelen. Itt jegyzem azért azt meg a Kedves Olvasók számára, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb és szebb 😉 Főleg az új játékosok között szokták azt hinni, hogy persze Ő azért jobb és ügyesebb mert sokkal jobb a karaktere . . . Azért ez nem teljesen így van. Minden karakternek megvan a maga egyedi tulajdonsága, amelyhez természetesen előnyök és hátrányok egyaránt tartoznak! A stratégia pont abban rejlik, hogy valaki ami az egyik karakterben előny, hogyan tudja a másik karakter hátrányával szemben kihasználni.

drakensang-sarkanyharcos

Az első karakterek között jelent meg például a sárkányharcos, aminek le is írom az előnyeit és hátrányait, ezzel visszaigazolandó a fentiekben tett ténymegállapításom.   Előnyei közé sorolható mindenképpen, hogy a rendelkezésre álló karakterosztályok közül a legnagyobb túlélési aránnyal ez a karakter rendelkezik. Ez alatt azt értem, hogy a legtöbb életerő pont (hp) eme karakternél adatik meg. Tartós, bénító képességekkel és gyors támadással rendelkezik. Hátránya pont abban mutatkozik meg mint ami az előnye. A sárkányharcos kifejezetten lőfegyver nélküli közelharcos, s kis hatótávolságban kell harcolnia ha rettenthetetlen erejét kamatoztatni kívánja. A bénító képességek között csupán 12 nagyobb hatótávolságú képességgel rendelkezik. A düh növekedése nélkül elég alacsony a sebzési foka.

ijasz-drakensang

Létezik a kalandvadászok kasztja is, amit az íjászok képviselnek. Ez az a figura, amely leginkább összhangban van a természettel. Fő fegyverzete értelemszerűen az íj és extra képességeik között a nagyobb tapasztalat talentum elérésekor például a saját vadászkutyák is megtalálhatók. Igazából az íjászokat is feltudjuk osztani két csoportra. Az egyik csoport inkább a közelharcra fókuszál és gyors nyilakat használ, a másik csoportjuk pedig mintha csak a mágus karakterek képességeit próbálnák leutánozni, inkább a távolabbi harcot választva lassabb, de erőteljesebb nyilakat választanak.

sexy-daemon-magus-karakter

Jelenleg 4 kaszt van a rendszerben, így végül de nem utolsó sorban meg kell említeni a mágus karaktereket is (őket mindenki csak magiknak becézi). A mágus karakterek nagyon jó fegyverarzenállal rendelkeznek. Ezt a karaktert kifejezetten távharcokra fejlesztették ki. Minden előnye a fegyverzetében és annak hatóerejében rejlik. Csakúgy mint az előbb említett íjászoknál a mágusok fegyverzetében is megtalálható az a tulajdonság elem mint ami az íjászok íjainál. Például vannak a két kezes mágus botok (mondjuk duria bot) és a fő kéz másik kéz stílusú fegyverek mint amilyen pl. a duria vessző. A fegyverzet tekintetében az előnyök és a hátrányok hasonlítanak az íjász karakteréhez. A mágus karakter egyetlen hátránya, hogy nagyon kevés életerővel (hp) rendelkezik. Ugyanakkor  főleg egyedi tárgyak segítségével mint amilyen például az örök jég mesterruhája növelhető brutálisan az életerő. Egyedi tárgyakat nagyon nehéz szerezni (munkapadon nem lehet készíteni őket, pont ettől egyediek). Az örök jég mesterruháját nagyon sok mázlival meg lehet szerezni Sigi hard – tehát nehéz fokozatban levő megölésével (értelemszerűen ez egyedül nehézkes, klántársak, vagy egyéb játéktársakra van ilyenkor szükség). Hogy mik azok az egyedi tárgyak, vagy egyáltalán mi az a munkapad, avagy milyen városok vannak a Drakensang világában, ezekről még a blog témáiban lesz szó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..