A sárkánymagok tragikus helyzete

A release 214 vonatkozásában amit a Bigpoint GmbH kiadott a Drakensang Online játékhoz, tartalmaz pozitív és negatív elemeket egyaránt. Koránt sem vagyok még arra felkészülve, hogy az összes újítást kritikus szemmel nézzem, illetve a fejlesztők számára is hasznos ölteteket osszak meg soraimon keresztül. A fejlesztések komplexek voltak, nem is csoda ha mindent még nem látok át!

A sárkánymagok sanyarú helyzetéről viszont már most tudok nyilatkozni. Ezek a magok a fejlesztőmagok között találhatók, s azon belül is speciális jelentőséggel bírnak, mert azokon a tárgyakon lehet különböző fejlesztéseket végrehajtani a segítségükkel  gondolok itt varázslat áthelyezésekre, rangfejlesztésekre – amelyeket valamilyen event során szereztünk meg. Sok játékos kedvencei közé tartoznak a kisebb és nagyobb kihívások egyaránt. Számtalan egyed kedveli például a Karabossa cuccait – Újhold 4.0 vagy éppenséggel a Telihold event egyedi darabjait. De természetesen még lehetne sorolni, mindenkinek más a kedvence, stratégiája.

A jelenség nem új a nap alatt, hogy a sárkánymagokat nagyon nehéz beszerezni. Amit viszont mindenféleképpen kritikus szemmel tudok vizsgálni már most, az a régebbi, tehát 213-ast megelőző release-ek és az azutáni frissítések közötti változás eme magok beszerezhetőségének témájában. Nyilván kedvenc online szerepjátékunk fejlesztője a Mesélő, aki a történeteket és a szabályokat alakítja, abból a megfontolásból helyezkedett arra az álláspontra, hogy a szóban forgó sárkánymagok csak és kizárólag event – események során levő boss lényektől legyenek beszerezhetőek, hogy magukat a tárgyakat, amiket fejleszteni akarunk, azokat is az event alkalmával szereztük be.

Ami a régebbi időszakban volt…

Régebben is csak az események alkalmával lehetett ezekhez a speciális sárkánymagokhoz hozzájutni. Viszont anno ha legyőztél egy event boss-t, legalább a 100% garanciád megvolt, hogy az adott skálának (játékos mód – fájdalmas, kínzó, halálos, pokoli) megfelelő számú sárkánymagot megkapd. 

A jelenlegi totál katasztrófa helyzet…

Bevezették azt, hogy az event boss-ok random alapon dobnak különböző magokat. Ez persze lehet sárkánymag is, lehet gyarapítómag is, és többféle más mag is.

Ezzel a lépéssel, sajnálatos módon az amúgy is nehézkes és hosszadalmas sárkánymagok összegyűjtésének folyamatát csak tovább nehezítették 🙁 Természetesen azt megértem, hogy egy MMORPG féle játék mint amilyen a DSO az farmolás koncepciójú. Ezzel nekem nincs is problémám. De amikor annyira bekockásítja az embert, hogy például a Karabossa eventen szépen menjél 50 – 60x kört halálos módban néha mondjuk megspékelve egy – egy INF1 – pokoli I körrel és csupán olyan 263 darabot lehet összegyűjteni, s egy VII. rangú eventes tárgy kraftolásához minimum 450 sárkánymag kell, akkor határozottan kijelenthetem azt hiszem az összes többi játékos nevében is, hogy maximálisan elveszi a játék élvezhetőségének komfortérzetét 🙁

Egy megoldás, javaslat, avagy petíció?!

A legtöbb játékos joggal érezheti azt, mintha a szerepjáték Mesélője a szett – trend tekintetében diktátorként lépne fel. Ez persze csupán egy szubjektivitáson alapuló érzés, de tényállás, hogy a játékosok nagy részéből valóban ezt az érzést váltja ki. Ugyanis ha egy köztes világból való szettet, vagy tárgyat választasz ki, akkor érdekes mód, máris nem lesz olyan unalmas a fejlesztőmagok beszerzése, hiszen Q1 – Q9 világok meglehetősen átfedésben vannak egymással, így több helyen is tudod farmolni a szükséges magokat. Viszont a játékos kívánsága / akarata sem lehetne azért utolsó szempont, mert elképzelhető, hogy sokak szeretnének valamilyen eventes szettet fejleszteni, ugyanakkor ott állnak az eszköztárukban glédába a több sárgás, esetleg platinaértékkel rendelkező legendás tárgyak de sárkánymagok hiányában nem tudnak mit kezdeni velük. Sárkánymagok esetén a Karabossa az egyetlen kényelmes event. Itt a kényelmességet nem a boss leölésére értem, hiszen nem olyan nagy kihívások ezek. A kihívás inkább az, hogy a legtöbb event pályának hosszú térképe van, s egy csomó idő elmegy amíg a boss-hoz jutsz, csak a nyamvadt sárkánymagért. A Karabossa event esetén egyszerűen fel lehet futni és már ott is vagy… csak hát még ott is nagyon lassan jön a sárkánymag. Nevetséges, hogy kettő Újhold 4.0 eventnek kell lefutnia ahhoz, hogy 120x körből összesen összegyűjts 450 sárkánymagot, ami összesen egyetlen egy cucc fejlesztéséhez lesz elegendő 🙁

A MEGOLDÁS 

A sárkánymagok beszerezhetőségét új filozófiai alapokra kellene helyezni! Például be kellene iktatni, olyan ciklikusan felvehető feladatokat, amivel sárkánymagokat lehetne szerezni, illetve vissza kellene állítani azt is, hogy az eventes boss-ok csak sárkánymagokat dobhassanak, mert most őszintén kinek kell gyarapítómag, amikor az matéria töredék ellenében kényelmesen beszerezhető?! Érdemes lenne azt is bevezetni, hogy a sárkánymagokat ne csak eventes területeken lehessen szerezni, hanem egyéb kazamatákban is. 

Az újév sem maradhat el, KONSPIRÁCIÓ nélkül 🙂

Lehet, hogy a fejlesztők nem is véletlen, hogy ezt a sorsot szánták a sárkánymagoknak? Elképzelhető, hogy megvan az oka, miért nem koncentrálnak a játékosok kívánságának teljesítésére ebben a témában? Lehet temetni akarják, esetleg kivonni a forgalomból a sárkánymagokat? Erre a jövő biztos választ ad, most mindent a Kedves Olvasó fantáziájára bízok 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..