A PVP karakterek csillaga leáldozóban

Néha úgy érzem én vagyok a PVP karakterek utolsó hírmondója. Nem azért érzem úgy, mert nincs ellenfelem az arénában aki legyőzne. Nagyon is akadnak jó páran, főleg akik PVP rangban magasabb szinten állnak. Inkább a mögöttes ideológia és stratégiaiailag képviselt irányvonalra gondolok.

pvp-karakter-stilus-iranyzat-bucsuja

A fenti kép nem DSO releváns, de mindenféleképpen jól kifejezi azt az érzést, amely most bennem van a Bigpoint által kijelölt új irányvonal kapcsán. Nem kívánok azzal a közhellyel élni, amely Dúria világának játékosai között terjed szájról szájra, hogy itt már csak a pénz számít, hiszen számomra teljesen logikus és törvényszerű, hogy egy profitorientált cégnél mi más is számíthatna mint a gazdasági javak bezsebelése.



A kialakult helyzetet viszont több szempontból is érdemes elemezni. A PvP kirakaterek eddigi tipikus ráillő tulajdonsága, viselkedési formája az volt – természetesen akkor ha nem a fizetős játékosok táborához tartozott a karakter gazdája -, hogy farmolt annyit amennyit csak tudott és felhasználta a játék egy igazi újítását, amely nagyon is kedvezett a PvP karakterek számára, a tárgyak fejlesztésének lehetősége andermant nélkül, rúna alapon. S persze még azt a további újítást is ami a régebbi időkre nagyon de nagyon nem volt jellemző, azaz a tárgyakat jóval a saját szintünk felé fejleszthettük. Régebben ha a saját szintünk felé fejlesztettük akkor a tárgy már rögtön használhatatlanná is vált. A fejlesztők által tehát sok jó dolog lett beültetve a játék vérkeringésébe, amely méltán elősegíthette a PvP karakterek kialakulásának kultuszát.

Most viszont úgy tűnik, mintha Dúria színéről is elkívánnák törölni ezt az új sokak által megkedvelt irányzatot. A farmolás úgy jó ha nagyobb területekre is be tudunk menni farmolni, hiszen nagyobb területeken az adott pálya szintjének megfelelő tárgyak esnek. Természetszerű, hogy minél nagyobb a tárgy szintje, az esetlegesen benne levő rúna értéke is annál nagyobb. Ilyetén módon egy PvP karaktert jóval egy átlagos karakter szintje felé lehetett fejleszteni. A Bigpoint viszont bevezetett egy újítást, mely szerint szintünknél jóval magasabb pályára nem lehetséges belépni. Marketing szempontból érdekes lehet a cég eme újabb lépése. Egy véleményem szerint elbaltázott marketing lépésről már folyó év október 14.-én közreadtam egy cikket, amely Egyre agresszívebb marketing a fizetős szolgáltatások mögött címet viselte. Sokan rávilágításommal egyetértettek és meg is küldték számomra a visszajelzéseket.

Újabb érdekes trükk a marketing területén most a Bigpoint részéről, hogy szinte minden játékosnak aki a szerverek leállása miatt kárt szenvedett el és a megfelelő időtartományban online volt azt megajándékozták egy 14 napos prémium tagsággal. Persze ez csak egy klisé a cég részéről, mert eme ajándéknak nem a kárpótlás volt az igazi lökete, hanem ez egy pszichológiai hadviselés. A cégnek az az érdeke, hogy megpróbáljanak minden játékost a prémium tagság felé orientálni, hiszen ez az a befolyt összeg, amely minden évben minden prémiumos játékos után befolyik a céghez, s ez az amire fixen lehet számítani. A mögöttes koncepciót tehát megtudom érteni. Azonban az arányokra érdemes lenne odafigyelnie a cégnek… Gondolok itt arra, hogy vannak a fizetős és a nem fizetős játékosok. Értelemszerűen a nem fizetős játékosoknak is lehetnek elveik és terveik. Ha valaki a PvP irányzatot szeretné követni, akkor érdemes lenne neki meghagyni a lehetőséget. Jelenleg viszont a szintünknél nagyobb területekre csak és kizárólag a prémium tagsággal teleportálás útján lehet bemenni. De bevezettek olyan területeket és olyan szabályokat, amelyek átlépésén már a prémium tagság sem segít. Ilyen például a köztes világok helyzete! Régebben nagyon sok játékos, ahogy én magam is a körmágus karakteremmel, már a 30. tapasztalati talentum szint elérésekor megcsinálhattuk a Q1-et a tengersíron keresztül.

btamas-inventory

Ahogy az eszköztáramban is jól látható én még a szerencsések közül való vagyok, hiszen még a Bigpoint eme PvP-sekre kihegyezett kegyetlen újítása előtt le tudtam a Q1-et és vele együtt megszereztem az élet gyűrűjét, aminek PvP harcok esetén nagy hasznát is veszem, valamint a 100 aranyba kerülő hatalom kabátját is kiváltottam és elhelyeztem kincsőrző koboldomnál, hiszen az 40. szinthez kötött. Eszköztáramban látható az is, hogy bizony a q2-nek is neki fogtam… csak hát ezzel már nem tudok mit kezdeni, mert az újítást követően képtelenség oda a bejutás alacsonyabb tapasztalati szintem miatt. Itt jön képbe tehát a zsarolás! Nem tudsz bemenni, fejleszd fel a karaktered tapasztalati szintjét! A Bigpoint pontosan tudja, ha a karaktered szintjét ész nélkül növeled, úgy ahogy már tucatnyi cikkemben ódákat zengtem róla, akkor egy gyenge karaktered lesz, amit csak és kizárólag kőkemény vásárlásokkal fogsz tudni ellensúlyozni, hiszen igazi farmolásra nem lesz lehetőséged ezután, hogy bezárták a jóval nagyobb területekre való vándorlásnak a lehetőségét.

Miért alkalmaztam az ajándék 14 napos prémium tagságra a pszichológiai hadviselést? Azért mert most a prémium tagsággal megtapasztalod azt a kellemes érzést, hogy milyen jó is nagyobb területekre bemenni farmolni, annak ellenére, hogy már nem lehetne. A 14 napból van hátra még 2, s utána a cég arra számít, hogy a tömegeken egyfajta hiányérzet lesz úrrá  és mindenki befogja rendelni a prémium szolgálgatást, az is aki eddig nem tette meg. A cég eme újabb lépésével kapcsolatosan az a kérdés merül fel ismét csak bennem, hogy vajon az arányokat jól érzékelte -e. Nagyon fontos megtartani szerintem a fizetős és nem fizetős játékosok megfelelő arányát. Ugyanis a fizetős játékosoknak az egyik emberi gyarlóság az alapja, mégpedig az, hogy saját maguk szórakoztatásán túl, fölénybe szeretnék helyezni magukat másokkal szemben. Ez a tény viszont magával hozza azt az alapkövetelményt is, hogy megfelelő számban kell lenniük azon egyedeknek, akiken a fizetős játékosok ezt a fölényt igyekeznek gyakorolni. Nyilván céges álom, hogy mindenki fizetős játékos legyen, de az nagyon megbontaná a jelenleg még aktív egyensúlyt, amely az egész rendszert élteti.

A játékban persze számos érdekes, okos újítás is volt. Ilyen például, hogy farmolás közben már nem kell azokért a fránya réz fillérekért lehajolni, hanem csak át kell menni rajtuk és automatikusa felszedésre kerül. Sokat rimánkodtak ezért is a fejlesztőknek, hogy meglegyen akik végre beadták a derekukat. Gondolom én nagyobb számban a fizetős játékosok kérései lehettek. Én az elveimet továbbra sem hagyom fel és ha letelik a 2 nap, s vége lesz a prémium tagságnak, akkor sem fogom berendelni! Igyekszem az új szabályokhoz igazodni, de a jövőre baljós árnyak vetülnek ki… Mert mi lesz akkor ha a Bigpoint megelégeli, hogy ez a taktikája sem jött be és fittyet hány a fizetős és nem fizetős játékosok egészséges arányára, s arra a következtetésre jut, hogy prémium tagság nélkül a belépést is lehetetlenné teszi?! Persze ez alapjában rúgná fel a Bigpoint eddigi PR cikkeinek tartalmát, s ellentmondásba kerülnének saját magukkal, mindazonáltal nem ez lenne az első játék / szolgáltatás, amely a pár éves beetetési időszak után, kizárólag fizetősként folytatná szolgáltatásainak biztosítását.  Ha mindenki fizetős lesz, hol marad majd a játék igaz élménye? Igaz egy háborúhoz pénz, pénz és pénz kell, de valahogy engem a stratégiai része jobban vonzz mint a mocskos anyagiak.

4 thoughts on “A PVP karakterek csillaga leáldozóban

  1. Hát , jómagam is érzékelem ezt 45ös szinten, hiszen aki nem fizetős, az nem fog sokra menni ha nincsenek fizetős ismerősei mind nekem , mivel szinte minden értelmes felszereléseimet velük szereztem meg.

  2. Ezek a fizetős ismerősök néha eventek során is jól jönnek, főleg élesztésekkor 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..