A kraftolásról

A kraftolás szamárlétrája című cikkemben már értekeztem arról, hogy a legalapvetőbb recepteket, hogyan lehet megszerezni. Ismétlésekbe nem kívánok bocsátkozni.

Ebben a cikkben azt szeretném prezentálni, hogy adott legendás tárgyból, egyedi tárgyba, varázslati értékeket a jelen játékfrissítés (release) állapotának megfelelően, hogyan lehet véghez vinni. Ezt fontos kihangsúlyozni, hiszen a régi verziókhoz képest már maga a munkapad is, hihetetlen sokat változott. Mondhatnám azt is, hogy szinte már az összes funkció a munkapadon keresztül érhető el. Régebben a drágaköveket az ékszerésznél lehetett kombinálni, most már szerencsére sokkal nagyobb hatásfokkal és kényelmi szolgáltatással, ezt a funkciót is a munkapad tölti be.

A képen látható, hogy egy aranykoronás legendás csizma varázslati értékeit kívánom átvinni a meglévő Dragan harcias csizmája nevű egyedi tárgyamba. A varázslatok áthelyezéséről érdemes azt tudni, hogy igazából itt a tárgyaknak a rangja az égvilágon semmit sem számít. Tehát egy impozáns varázslati érték, ugyanúgy lehet egy I. rangú legendás tárgyban is, mint ahogy egy VI. rangúban is. Szóval ez nem oszt, nem szoroz semmit! Abból sem kívánok titkot csinálni, hogy mivel a Drakensang Online fejlesztői, meglehetősen átvariálták a játék PvP szemléletmódját, ezalatt értsd azt, hogy hosszú évek kemény munkája alatt, gyakorlatilag annulálták a játékosok PvP iránti kedvét, így tudnod kell, hogy a varázslat áthelyezéseknek már csupán a PvE üzemmódban van értelme! PvP küzdelmeknél ugyanis a varázslatok inaktívak. A korrektség érdekében ezt meg kellett említenem, nehogy hiú ábrándokba kergesd magad 😀

Ha megfigyeled a fenti képet, akkor látnod kell, hogy valójában nem egy világot megváltó kraftolást fogok prezentálni. A legendás csizma 21% értékkel magasabb sebzést biztosít, valamint 4% értékkel nagyobb mozgási sebességet. A kraftolás eredményeképpen, tehát a meglévő VI. rangú draganos csizma, ennyivel lesz jobb, mint volt. De nem is hencegésnek szánom ezt a kraftot, inkább egy egyszerű példának ami szemlélteti az egész elméleti lényegét.

Amikor legendás tárgyakból egyedi tárgyakba varázslatokat viszünk át, akkor szükségünk lesz, szűzmagokra, árnymagokra és elemi magokra. Az elemi magok többségét a köztes világokban kényelmesen betudod szerezni. Azonban van a játékban egyelőre még olyan elemi mag is, amellyel speciálisan, kizárólag valamilyen event során megszerzett tárgyat tudsz fejleszteni, kraftolni. Ennek a speciális elemi magnak a neve a sárkánymagnak. Ebben a példában ahogy a kép is mutatja, én egy speciális eventes cuccot szeretnék a munkapadon kraftolni. Ezt a csizmát ugyanis a Dragan event alatt lehet, vagy lehetett megszerezni. Nincs információm sajnos róla, hogy mikor lesz a következő Draganos event 🙁 Eddig az volt a rendszer, hogy minden évben január vagy februárjában egyszer, meg a nyári időszak július havában, azaz évente kétszer. Most a január – február nagyon kimaradt a Dragan event kapcsán 🙁

Azért érdekességként a többi elemi mag neveit is megemlítem; tűzmag, méregmag, fagymag, sokkmag, sötétmag, tömörmag

A régi rendszerhez képest az új munkapad már sokkal intelligensebb, mint a régi verziója volt. Szerencsére a varázslatok átvitelekor már nem kell figyelni a tárgyak helyes behelyezési sorrendjére, mert ahogy jobb egér klikkel a tárgyakra ráklikkelünk, vagy épp a fejlesztőmagok valamelyikére, a munkapad már rögtön a megfelelő helyre illeszti azokat be.

Mitől függ, hogy milyen elemi magra van szükséged?

Ezt az egyedi tárgy leírásában mindig megtalálod. Ha jobban megfigyeled a képet, akkor a Dragan harcias csizmájánál is láthatod, ott alul, hogy sárga betűkkel kiírja, hogy a tárgy árnyaggal, szűzmaggal és gyarapítómaggal fejleszthető. Az elemi magok felhasználhatósága, minden tárgy esetén evidens 😉

A következő cikkem, szerintem a legnagyobb drágakövek előállításáról fog szólni, amihez a speciális 500 és 1000 aranyozott lóhere ellenében is beszerezhető receptek szükségesek. Érdekességként mondom el, hogy irigykedjetek, mind az 500-as mind az 1000-es változatú recept, nekem csakúgy ládából esett 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..