A Tél Ünnepe 2017 avagy Télorom új verzióban

A DSO világában mondhatni ősrégi hagyomány már a Tél Ünnepe Event, amelyre csak röviden Télorom hivatkozással célzunk. A 2015-ös évben kiadott cikkem ITT tekinthető meg, az azt megelőző 2014-es pedig ITT.  Fontosnak tartom a régebbi releváns cikkek hivatkozásának feltüntetését, mert igazából most már csak a 2017-es esztendő újítását szeretném publikálni. Őszintén remélem, hogy cikkem információértéke nagyobb lesz, mint szeretett Viktátorom szokásos évértékelő beszéde 😛 Mindenekelőtt irományom egy nekem tetsző grafikával kezdem, s a szokásostól eltérően nem a végén búcsúzóul, hanem már most szeretnék minden kedves harcostársamnak Boldog Új Esztendőt kívánni 🙂

A fenti karácsonyfa egyébként azokat a dátumokat tartalmazza, amely napokon különböző ajándékokkal kedveskedett a játékos közösségnek a Bigpoint GmbH.

A szokásos Télorom pályáról és cuccokról

Erről nagyon röviden szeretnék csak értekezni, mert a Télorom egyik specialitása, hogy ez viszont évről évre ugyanaz 😀

Ennek a pályának a haladását – angol nevén event progress – nagyon egyszerűen ki lehetett ütni. Voltak játékosok akik már December 1-jén az egészet kiütötték kb. 25 percnyi játékidő alatt. A kiütése nem volt nehéz, de ugyanakkor szerintem teljesen feleslegesen végeztek a játékosok ezzel a pályával 25 perc alatt, ugyanis 2017-ben a Télorom három mini kihívással is kecsegtetett, amely három különböző térképet, map-et jelentett, s ezekre a helyekre vezető út kizárólag a Télorom szokásos pályáján keresztül volt lehetséges. A megnyerhető tárgyak a szokásosak voltak, a fődíj valami olyasmi volt ami eddig nem, bár szubjektív véleményem szerint nem volt nagy jelentősége: megújulás rúnája. Vicces de 0.05% életerőpont regenerálás másodpercenként (értsd: 1 perc alatt 3%). Mondjuk engem úgy neveltek, hogy ajándéklónak ne nézzem a fogát… 😀 Azért a sárkánypénzeket köszönöm, bár a meghirdetett eseményeknél ez mindig alap kell, hogy legyen 😛

Mivel 2016-ban nem sok időm volt foglalkozni a Télorom eseménnyel (lehet ezért nincs a cikkarchívumomban ennek nyoma sem), így akkor nem is volt alkalmam megszerezni a relatív újnak számító rénszarvast sem. Csak a régebbi 2014-es változat volt meg. Most 2017-ben ezt pótoltam, bár szerintem az új rénszarvasnak eléggé szánalmas és idegesítő bőgése van, ezért csupán a gyűjteménytáskámba raktam, de nem használom semmire 😀 A fenti képen a Télorom pálya már egy olyan pillanatában látható, amikor a mini event-ek közül valamelyik már aktív volt, ezért láthatsz a térképen két ajtót is. Az egyik Kingshill-be vezetett vissza, a másik pedig az aktív mini event pályára.

Az alábbi képen látható, mely feladattal lehetett megszerezni ezt a keservesen bőgő rénszarvast 🙂 Az elvárás csupán annyi volt, hogy a Télorom pályára valamilyen normáltól eltérő módban menjünk be (pl. fájdalmas, kínzó, halálos, Pokoli I, Pokoli II. mint tudod a pályák, helyiségek már nem is tudom fejből, mely release óta, de skálázhatóak).

Kranparusz rémségei – MINI1

Folytatnám inkább a lényegi elemekkel. Ez már olyan pálya volt, amelyet újításnak könyvelhetünk el, illetve a megnyerhető egyedi cuccok is érdekesek voltak.

Természetesen ki fogok térni az event haladás útján megnyerhető cuccokra, de előtte jelezném, hogy érdekessé tették a Tél Ünnepének Megmentését azzal, hogy olyan dolgot találták ki, hogy a Télorom Event és a mini event-ek között az egyik feladattal kapcsolatban összefüggést teremtettek.  Ez a feladat pedig a TélGnóm mint kísérő munkapadon való elkészítésével kapcsolatos. Ahhoz, hogy a munkapadon bármit is létre tudj hozni, valamilyen négy darabra van szükséged. Ez volt igaz a TélGnóm darabjaira is. Az 1. darabját a Télorom pályán lehetett megszerezni drop formájában a mézes keksz zabáló Mancsmester (boss) legyőzésével. A további három darabját pedig Mini1, Mini2 és Mini3 event-ek alkalmával, a haladási sávval együtt lehetett megkaparintani.

A fejlesztők részéről szerencsés megoldás volt, hogy a TélGnóm kísérő paramétereit az adott játékos karakterének tapasztalati szintjéhez igazították. Tulajdonképpen tetszetős értékeket vittek bele, de igen határozott álláspontom, hogy a felhasználhatóságát sajnálatos módon elrontották azzal, hogy – persze ez csak a körmágus aspektusából értendő – se kritikus sebzést, se kritikus találati értéket nem tettek bele 🙁

A mini1 pályája

A Mini1 event lényege is az, amely a többié, hogy a pályán végig kell haladni, majd le kell győzni a boss-t, Kranparuszt. Kranparusz legyőzése hihetetlen egyszerű (időarányban a leggazdaságosabb normál módon vinni, annak aki elsődlegesen az event haladás teljesítésére hajt). Ellentétben más eseményekkel, itt a csúcspont nem a boss legyőzése, hanem a gyermekek kiszabadítása Kranparusz ketreceiből. Nem akarok hülyeséget mondani, mert már nem emlékszem rá pontosan, de azt hiszem a Mini1 pályához 6 darab kérdőjel tartozott (azaz ketrec) és ketrecenként 12 event haladást lehetett elérni, tehát ha nem csal az emlékezetem akkor Mini1 event-en körönként 72 haladást lehetett elérni. Ez olyan 27 körnek felelhetett meg, de 4 napja volt a játékosnak a teljesítésre tehát napi hat körbe nem lehetett belehalni 🙂 Persze a legtöbb játékos – s ez pszichológiailag számomra nagyon érdekes jelenség – de arra törekedett, hogy minél előbb kiüsse a Mini Event-eket is, és utána pedig anyáztak, hogy a Bigpoint milyen unalmasra  / monotonra tervezte a követelményrendszert. Holott csak annak volt unalmas aki 1 játéknap alatt akarta letudni az egészet. Ebből is levonható az a konklúzió, hogy az emberiség primitív agya képtelen elfogadni a tökéletes boldogság mintázatát. Mindenféleképpen egy olyan világhoz ragaszkodnak, amelyben a tökéletes boldogságért harcolni kell, s eme világképhez foggal körömmel ragaszkodnak, még szembe menvén az alaprendszerrel is, s egy olyan életösvényt jelölnek ki maguknak, amelyben létét nehezíti, s kesereghet a világ kihívásain, hogy az milyen nehéz, szinte már már teljesíthetetlen, annyira monoton, s ez megalapozhatja a boldogtalanságát, s egyben egy célt a számára, a boldogság elérését, hiszen cél nélkül unalmas lenne az élete 😉

A Mini1 Event során két haladással egybekötött nyeremény volt, ami érdekes lehetett: a Tél Ünnepének csillaga és a Kristályos hópehely.  Az előbbi szinte már hagyomány, az utóbbit én újításként éltem meg. Most a százalékos értékeket nem minősítem, mert ajándékokkal kapcsolatosan az nem illendő, de… azért azt az agyafúrtságot, hogy a Kristályos hópehely pont kabátba legyen való, mikor köztudott, hogy a kabátokat összesen 1 darab foglalattal adják ki, hát az nagyon nem tetszett!

Kranparusz rémségei – MINI2

Nem tudom, de valamiért a MINI2 térképét nem mentettem le. Lehet azért juthattam erre a döntésre, mert pályaszerkezetileg olyan nagy különbség nem lehetett.

Az event haladás tekintetében egyértelmű, hogy a szokásos sárkánypénzen (draken fizetőeszköz) túl, ami tetszett az aranyozott lóhere.

Ha már jött elvittem, nem dobtam ki a Kristályos téli hold rúnát sem, de a maga 3% értékével, figyelembe véve a minden ellenállás értékű drágakövek farmoláskori drop arányát, úgy igazán nem keltette fel az érdeklődésem.

Kranparusz rémségei – MINI3

Itt már találtam lementett térképet. Majd látni fogjátok elég nagy pályára sikeredett. Megjegyzendő, hogy mind a mini1, 2 és 3 eventekre egyaránt érvényes szabály volt, hogy a Kranparusz legyőzése után csupán egy bizonyos idő állt rendelkezésre a gyermekek kiszabadítására. Úgy tapasztaltam, hogy a fejlesztők ezt az időlimitet teljesen jól az adott event pálya szerkezetéhez igazították, s egyáltalán nem lőttek túl a célon, kényelmesen teljesíthető volt.

Ami nagyon tetszett a megnyerhető cuccokból: 2 aranyozott lóhere, a 20 hatalmas lélektalizmán sem jött rosszul, elvégre segítségével mégis csak 20*120 andermant azaz 2400 spórolható meg vele 😀

Tetszett még az ünnepi fluoritkristály is a maga 3%-al magasabb kritikus találati értékével, csakhogy itt is elrontották azzal, hogy hát mi másba is helyezhető, ha nem épp a kabátba? 😛 A kabátok foglalat fejlesztése nagyon sok andermantba fáj, így ezt annyira nem tudtam ajándéknak tekinteni 🙂

A MINI3 pálya így nézett ki

Úgy látom szerencsére ezt a képernyőfelvételt (screenshot) pont akkor készítettem el amikor Kranparusz legyőzése után voltam, immáron matematikai pontossággal megtudom határozni, hogy a MINI3 esetén 11 ketrecből kellett a gyermekeket kiszabadítani. Arra pontosan emlékszem, hogy itt is ketrecenként 12 volt a haladás, tehát a MINI3-as 1 kör az összesen 132 event haladást eredményezett. Ez így csak 25 kört jelentett. A MINI3-ra viszont 5 nap állt rendelkezésre, azaz napi 5 kör szintén nem volt unalmas.

Mind a Mini1, Mini2 és Mini3-as fődíja között szerepelt egy Tél Ünnepének Megmentője nyeremény is, amely tulajdonképpen nem más, mint egy cím, a PvE ranglista számára.

A megnyerhető egyedi tárgyak

Cikkem végére hagytam, hogy ismertessem azokat az egyedi tárgyakat, amelyek random alapon Kranparusz legyőzésével drop formájában voltak megszerezhetőek. Nagyon sok event akut problémája, hogy a játékosok borzasztóan rossz drop arányokról számolnak be. Én úgy vettem észre a saját példámból, s a többi játékos visszajelzéséből egyaránt, hogy Kranparusz egyedi dropjai meglehetősen gyakoriak voltak, tehát már pusztán a Mini1 Event alkalmával az egész szett megszerezhető volt. Megpróbálom úgy leírni ezeket, hogy azokból érthessen a törpe, a vadász és a sárkányharcos is. Azonban tárgyakhoz paramétert, csak és kizárólag a körmágus kaszthoz tudok publikálni, hiszen én magam is egy körmágus vagyok a játékban.

Sárkányharcos egyedi drop-jai

Vadász (íjász) egyedi drop-jai

Törpe egyedi drop-jai

S a körmágus, ebben legalább otthon vagyok!

Ahogy ígértem a körmágus kaszt esetén a megnyerhető egyedi drop-ok leírását, paramétereit közreadom, de elnézést a jégamulett miatt, arról képet ebben a formában készítettem, ugyanis az nekem I. rangon esett, illetve azt már felrúnáztam 60. szintig, szóval az eredeti drop nem ilyen impozáns 😛

Azok akik a játékban egykezes filozófiát követnek, mérlegelhették a teljes szett felhasználhatóságát. Én nekem kizárólag a jégamulettre fájt a fogam, mert a benne levő krit értékre hajtottam. Amit még érdemes véghez vinni ezzel a jégamulettel az az, hogy megfelelő (legalább 3-4 sárgás varázslati értékekből álló nyak-amulettből) szépen átvinni a varázslatokat, ugyanis én az eredetileg Kranparusz jégamulettjének varázslataitól egyik módban sem dobtam hátast!

One thought on “A Tél Ünnepe 2017 avagy Télorom új verzióban

Hozzászólás